A fénykor
Több mint 13 év telt el azóta, hogy az SAP megvásárolta a nagyvállalati reporting piacot vezető BusinessObjects vállalatot, amellyel belépett az üzleti intelligenciát kiaknázó és publikációs (front end) elit ligába. A felvásárlás utáni első években az SAP jelentős számú BusinessObjects licencet értékesített, és legalább egy vagy két éven keresztül többet, mint SAP ERP-t. Ez a lépés pénzügyileg és stratégiailag is óriási siker volt az SAP számára. Már csak azért is, mert számos nem SAP ERP-t használó vállalatnál volt sikeres a francia alapítók platformja.
Fókuszváltások: HANA, Lumira, SAC
Bekerült a big / fast data elemzésen alapuló HANA a képbe / stratégiába új zászlóshajóként, amely - úgy érezzük - háttérbe szorította a front end-et, a felhasználói élményt nyújtó konkrét felületet. A HANA nem egy faltól falig BI megoldás, azonban az SAP in-memory technológiaként hirdette meg. Ez pedig elég volt ahhoz, hogy mind az elemzés, mind a tranzakciók feldolgozásának terén pozíciókat szerezzen. Elemzés oldaláról kvázi gyorsítás adattárház vonatkozásban, míg tranzakció feldolgozás terén az ERP oldal integrációjának gyorsításaként ad sokat a vállalati folyamatokhoz. És ez az, ami komoly nóvum. A BusinessObjects BI és a HANA ötvözése helyett (vagy akár a Tableau megvásárlása helyett, amely akkor még opció lehetett volna), az SAP új BI-komponenst / megoldást épített ki, amelyet Lumirának hívtak (Lumira desktop szoftverek és Lumira Server), de ez a megoldás nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket, holott az alapkoncepció felhasználói oldalról teljesen érthető / indokolt volt.
Majd bekerült a Cloud a képbe. Az SAP készülve a jövő megoldásaira rengeteg felhőalkalmazással foglalkozó vállalatot szerzett, mint például a SuccessFactors, az Ariba, a Fieldglass, a Concur és így tovább. Az SAP ezek után új Cloud alapú elemzési platformot szeretett volna kiépíteni, és ahelyett, hogy a BusinessObjects-re fókuszáltak volna (vagy akár egy olyan bevett Cloud BI-megoldást vásároltak volna, mint például a Domo), új megoldást készítettek. Az elkészült platform jelenlegi neve SAC (SAP Analytics Cloud), ami az elmúlt hat évben még nem tudott igazán felkerülni a BI radarra.
Mi a probléma?
Az új trendi megoldások mellett továbbra is a BusinessObjects BI maradt a világ egyik legérettebb és legnépszerűbb üzleti Intelligencia front end platformja. A cég az SAP BO BI 4.2 és 4.3 verzión keresztül továbbfejlesztette, de a belőle származó globális bevételekhez képest eltörpülnek a fejlesztésre szánt összegek.
Itt vagyunk 2021-ben, a BusinessObjects BI népszerűbb, mint valaha. Emellett a német szoftveróriásnak az üzleti igények szinte teljes spektrumára van már megoldása, érett eszközökben (a következő felsorolás kivonat, a teljes listához egy egész cikk sem lenne elég):
- Az “egy igazság”-hoz szükséges, korszerű, XML alapú fogalmi katalógus (Univerzum)
- Gyors adatbázis a földön és felhőben (HANA)
- Professzionális adatintegrációs (ETL) alkalmazás (BO DS)
- Üzleti, controlling tervező rendszer (BO PC)
- A heterogén IT környezeteket, adatokat összefogó Data management keretrendszer (Data Intelligence)
- Az automatizációban részt vevő szoftveres robotok (RPA), vagy
- A folyamat modellezéstől a process miningig érő Business process intelligence (Signavio)
Az is látszik, hogy a versengők, a vizuális elemző cégek is felismerték a szakmai hiányosságokat, és akinek éppen nem az ügyfelek felhőbe vitele a stratégiai cél, azok gőzerővel dolgoznak a pótláson, a teljessé váláson:
- A Qlik felvásárlással fogalmi katalógus pótlásba kezdett (Attunity).
- A Tableau a robosztusabb adatintegrációra (ETL), illetve a fogalmi katalógus fejlesztésre helyezte a hangsúlyt (Tableu Prep) önerőből.
- Az Atscale, a Denodo, a Collibra szintén a fogalmi katalógust nyújtja a felhasználóknak a Big / Fast Data világából, ahol a vizuális felderítő, elemző eszközöknek van a terepe; segítve azokat,
- illetve a SAP BO BI-jal összemérhető Microstrategy már meg is nyitotta az saját fogalmi katalógusát a Tableau, a Qlik és a PowerBI irányába.
- Stb.
Az SAP a széles termékportfóliója és a versenytársak bővülése mellett a SAC-ba és egy olyan BI stratégiába invesztál, amely most nem a szinergiákra, hanem a teljesen új termékekre koncentrál. Mi tanácsadói szemmel már látni véljük a kapcsolódási pontokat a megjelenő, különböző funkciót betöltő eszközök között, az úttörő ügyfelek, illetve a nemzetközi implementációink, Proof of Conceptjeink (PoC) okán.
Merre mozduljon az SAP?
Egy olyan világméretű járvány és gazdasági recesszió közepén vagyunk, amely arra ösztönzi a szervezeteket, hogy a már meglévő BI-megoldásaikat (pl.: BusinessObjects BI) használják ki az új tendereztetések, lecserélés vagy átalakítás velejárói helyett.
Ezenkívül a meglévő BusinessObjects BI ügyfelek több mint 70%-a Tableau, PowerBI vagy más (nem SAC) BI eszközt is használ nem feltétlen menedzsment reportingra, hanem adatvizualizációra, adatfelderítésre.
A fentiek miatt az SAP előtt hatalmas lehetőség áll a BI stratégiájának (élen járó ügyfelei BI stratégiájának) megújítására. Az új BusinessObjects BI alapú stratégiához az alábbi lépések vezetnek:
- Nyissa meg az Univerzumot (szemantikus réteget) a Tableau, a PowerBI, a QlikSense és más vizuális elemző BI eszközök számára, és felhasználói alapú licencdíjat számoljon fel (látunk ilyet az SAP-nál és más gyártónál is).
- Az 1. pont alapján kiegészítő BI jelentéskészítő megoldásként értékesítse a BO BI-t a csak Tableau-t, Power BI-t vagy Qliksense-t, stb. használó ügyfeleknek (ezeknek a szervezeteknek jó üzleti intelligencia jelentési megoldásra, ökoszisztémára van szükségük).
- A BO BI örökös licenceket cserélje le éves előfizetéses konstrukciókra (a Tableau ezt tette, nagyon sikeresen). A SAC-nál meglépte.
- Vegye szorosabbra a kapcsolatot, vagy vásárolja fel a Web Intelligence vizuális kiegészítőket nyújtó szállítókat (pl.: Need4Viz, Galigeo stb.). (Ezek az összetevők óriási mértékben növelik a WebI képességeit, beleértve a zökkenőmentes integrációt a Google Maps-szel.)
- Bizonyos mértékű SAC fejlesztési erőforrást tereljen vissza a BusinessObjects BI-hoz egy felhőalapú BusinessObjects (Universe + WebI) kifejlesztése érdekében, amely zökkenőmentes átmenetet biztosítana az on-premise-ről, és amelybe integrálhatóvá válna a SAC AI és Predictive eszköztára.
Abban abszolút közös a meglátásunk, hogy az SAP igenis forradalmasíthatja a nagy penetrációval bíró BI környezeteit, de ehhez vissza kell térnie a jól bevált - legszükségesebb - “egy igazság” alapú és akár SAP alaprendszer-független régi útjához, annak kommunikációjához.
Forrás: P. Grill (2021): How BusinessObjects Can Re-ignite SAP’s BI Strategy Again, Infosol.
Szerzők:
Havas Levente, a Horváth & Partners partnere, az IFUA Horváth Enterprise Analytics kompetencia központjának vezetője
Balázs Bertold nagyvállalati reporting szakértő
Légrádi Attila tanácsadó